A Pro Paedagogia Christiana Alapítvány gálaműsorral mondott köszönetet adományozóinak

A Pro Paedagogia Christiana Alapítvány gálaműsorral mondott köszönetet adományozóinak


A katolikus nevelést szolgáló alapítvány 2009. november 27-én a MKPK irodaházában gálaest keretében köszönte meg nagylelkű adományozóinak a katolikus iskolák programjainak támogatását.

 

Dr. Pápai Lajos püspök az alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, hogy a befolyt adományokból 62 iskola tehetséggondozó versenyeit, rendezvényeit tudták támogatni 8.000.000 Ft-tal az óvodás korosztálytól a középiskolásokig. Kiemelte, hogy az 510 egyéni adományozó között sok idős, nyugdíjas, kisjövedelmű hívő van. Az adójuk 1%-át felajánlók is jelentős, összesen 1,7 millió Ft-os segítséget nyújtottak.

 

A műsor keretében – melyet Juhász Judit a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgató-helyettese vezetett – a Patrona Hungariae Gimnázium tanulóinak és a Csillagszemű néptáncegyüttesnek előadásában gyönyörködhettek a résztvevők. A támogatott iskolák részéről dr. Ujházy András, a Klotildligeti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója számolt be arról, hogy intézményük miként használta fel a kapott összeget. Bajzák Erzsébet M. Eszter nővér, az alapítvány kuratóriumának elnökhelyettese adventi gondolatokkal fordult a résztvevőkhöz.

 

Végezetül az alapítvány jelképes ajándékkal köszönte meg a gálaest résztvevőinek nagylelkű adományaikat.

  

Videó felvételek az eseményről:

1. rész tartalma:

Juhász Judit köszöntője

A Patrona Hungariae Gimnázium növendékeinek műsora: népi ének és hangszeres zene

Dr. Pápai Lajos püspök beszámolója az alapítvány működéséről

2. rész tartalma:

Interjú a plakáton szereplő Koncz Bence tanulóval

Interjú Fecske Orsolya SSS, média bizottsági művészeti vezetővel

3. rész tartalma:

Bajzák Erzsébet M. Eszter nővér ádventi gondolatai

4. rész tartalma:

A Csillagszemű Táncegyüttes bemutatója

Köszönetnyilvánítás az alapítvány média bizottságának

5. rész tartalma:

Dr. Pápai Lajos püspök záróáldása

 

 

 

Pro Paedagogia Christiana Alapítvány Kuratóriuma